""

A Bundesliga 19. fordulójának délutáni mérkőzésein három hazai siker mellett, két döntetlen és egy vendéggyőzelem született. A Hannover a Wolfsburg csapatát fogadta az AWD-Arénában. A magyar szélső kezdő volt a Hannoverben, a 42. percben sárga lapot kapott, majd a 85. percben lecserélték, Rausch állt be a helyére. Győzelmének köszönhetően 26 pontja van a Hannovernek, amely így feljebb léphet a tabellán, ha a Hamburg és a Stuttgart nem szerez pontot, pontokat.

A másik magyar érdekeltségű mérkőzésen a Fürth otthonában nyert a Mainz 3-0-ra. A hazai együttesben Stieber Zoltán 69 percet tölthetett a pályán, amiben nem sok örömét lelte, hiszen a Mainz 3-0-ra nyert idegenben. A vendégeknél Szalai Ádám kétszer is betalált Hesl kapujába, így már 11 gólos a bajnokságban a Mainz magyar támadója. A Mainz sikerének köszönhetően az ötödik helyre lépett fel a tabellán. A Fürth továbbra is utolsó.

A Gladbach hazai pályán nyert a Düsseldorf ellen, ahogyan az Eintracht Frankfurt a Hoffenheim ellen. Az Augsburg 0-0-s döntetlent játszott a Schalke csapatával. A Freiburg – Leverkusen összecsapást később rendezték. Végül azon a mérkőzésen sem született gól.

LABDARÚGÁS
Bundesliga, 19. forduló:
Hannover 96 – VfL Wolfsburg 2-1 (2-1)
Gólszerző: Abdellaoue (3.), Diouf (38.), illetve Madlung (46.)
FC Augsburg – Schalke 04 0-0
Gólszerző: –
Greuther Fürth – FSV Mainz 05 0-3 (0-1)
Gólszerző: Szalai (53., 84.), Malli (65.)
Eintracht Frankfurt – TSG 1899 Hoffenheim 2-1 (1-0)
Gólszerző: Lanig (35.), Aigner (67.), illetve Volland (65.)
Borussia Mönchengladbach – Fortuna Düsseldorf 2-1 (2-0)
Gólszerző: Juanan (öngól, 6.), Hermann (14.), illetve Schanin (50., tizenegyesből)
SC Freiburg – Bayer 04 Leverkusen 0-0
Gólszerző: –

Szalai Ádám első gólja a Fürth ellen:

Szalai második gólja a Fürth ellen